Hegedűs Tibor : Genetika
A vonaltenyésztés fontos része a vérvonaltenyésztés. Ezen belül beszélhetünk rokontenyésztésről, mely hozzáértést és gondos odafigyelést igényel. A vérvonal egy kiváló állatra, a vérvonal-alapítóra visszavezethető részpopuláció, amelynek egyedei mérsékelt rokontenyésztés révén szorosabb rokonságban vannak a vérvonal-alapító őssel, mint a vonal kialakításában részt vevő többi egyeddel. A vérvonaltenyésztés célja a vonalalapító értékes génjeinek minél nagyobb arányban való rögzítése és megőrzése a vonal egyedeinek genotípusában. Hasonlóan a vonaltenyésztéshez, a vérvonaltenyésztésnek is döntő előfeltétele, hogy a vérvonal alapításra csakis kiváló, teljesítmény vizsgált állatot érdemes kiválasztani.
Homozigóta: Minden génhelyén azonos génváltozatot (allélt) hordozó egyed. Vonatkozhat az elnevezés egy-egy génhely által uralt tulajdonságra vagy szélső esetben az egész genomra. Valamennyi egyede teljesen ugyanúgy néz ki. Homozigótaság elsősorban a külleménél hangsúlyos.
Heterozigóta: Olyan egyed, mely egy vagy több génre nézve eltérő allélokat hordoz. Ezek az allélok lehetnek recesszívek, vagy dominánsak. A szervezeten a tulajdonságnak az a jellege fog megnyilvánulni, amit a domináns allél határoz meg. A heterozigóták felülmúlják a homozigótákat. Tehát adott, populáción, állományon, vonalon belül az egyedeknél nem a küllemi azonosság, hanem a genetikai értékmérő tulajdonságok dominálnak.
Tudatos, gondos heterozigóta tenyésztés mellett is egységes az állomány küllemre. Ám ez a homozigótasággal ellentétben nem tökéletes egyformaságot jelent. Méretben, színben, jellegben lehetnek eltérések egy bizonyos határon belül.
Epigenetika
Természetes kiválasztódást, mint olyant, először Charles Darwin határozta meg, mint evolúciós alapvetést. Darwin szerint a természetes szelekció a legrátermettebb, leginkább alkalmazkodni képes élőlények szaporodását, fennmaradását és túlélését segíti elő. Darwin még úgy írta le a természetes szelekció hajtóerejét, hogy annak hátterében ismeretlen molekuláris mechanizmusok állnak. Igen ám, csak hogy az azóta eltelt több, mint 100 év genetikai kutatásai és eredményei ezt módosították, finomították. Bizonyos Conrad Waddington fejlődésbiológus igazolta a természetes kiválasztódás tulajdonképpeni lényegét, mely alapjaiban változtatta, rengette meg a darwini elméletet. Ugyanis az ún. "ismeretlen molekuláris mechanizmusok" ismertté váltak. „A környezet közvetlenül meg tudja változtatni a tulajdonságokat, amelyek azután átöröklődnek a következő generációkra” (Jean-Baptiste Lamarck). Ezt alapul véve ismerte föl Waddington a kísérleteinek köszönhetően, hogy azok a változások és tulajdonságok, melyek egyetlen nemzedékben jelen vannak, tovább öröklődnek az utódokba a leszármazási vonalban. Ezt hívják epigenetikának. Mely a gyors változás jelenségének a meghatározása. Az adott környezet közvetlenül képes befolyásolni a tulajdonságokat, a genetikát. A környezeti tényezők befolyásolnak egy csomó epigenetikus mechanizmust, amely szabályozza a DNS működését. Például be- vagy kikapcsolja a gének működését, vagy meghatározza, hogyan fejeződjenek ki a fehérjék – gének termékei – a sejtekben.
Egy adott környezet befolyásolhat bizonyos tulajdonságokat ,melyeket örökölni fognak az utódok is (röghatás).
Az alap értékmérő tulajdonságok azonban mindenütt egyformák lesznek, hiszen az epigenetikai jelenségnek, a természetes kiválasztódásnak köszönhetően a fajta alapgenetikája erőteljesen rögzült.
A vonaltenyésztés fontos része a vérvonaltenyésztés. Ezen belül beszélhetünk rokontenyésztésről, mely hozzáértést és gondos odafigyelést igényel. A vérvonal egy kiváló állatra, a vérvonal-alapítóra visszavezethető részpopuláció, amelynek egyedei mérsékelt rokontenyésztés révén szorosabb rokonságban vannak a vérvonal-alapító őssel, mint a vonal kialakításában részt vevő többi egyeddel. A vérvonaltenyésztés célja a vonalalapító értékes génjeinek minél nagyobb arányban való rögzítése és megőrzése a vonal egyedeinek genotípusában. Hasonlóan a vonaltenyésztéshez, a vérvonaltenyésztésnek is döntő előfeltétele, hogy a vérvonal alapításra csakis kiváló, teljesítmény vizsgált állatot érdemes kiválasztani.
Homozigóta: Minden génhelyén azonos génváltozatot (allélt) hordozó egyed. Vonatkozhat az elnevezés egy-egy génhely által uralt tulajdonságra vagy szélső esetben az egész genomra. Valamennyi egyede teljesen ugyanúgy néz ki. Homozigótaság elsősorban a külleménél hangsúlyos.
Heterozigóta: Olyan egyed, mely egy vagy több génre nézve eltérő allélokat hordoz. Ezek az allélok lehetnek recesszívek, vagy dominánsak. A szervezeten a tulajdonságnak az a jellege fog megnyilvánulni, amit a domináns allél határoz meg. A heterozigóták felülmúlják a homozigótákat. Tehát adott, populáción, állományon, vonalon belül az egyedeknél nem a küllemi azonosság, hanem a genetikai értékmérő tulajdonságok dominálnak.
Tudatos, gondos heterozigóta tenyésztés mellett is egységes az állomány küllemre. Ám ez a homozigótasággal ellentétben nem tökéletes egyformaságot jelent. Méretben, színben, jellegben lehetnek eltérések egy bizonyos határon belül.
Epigenetika
Természetes kiválasztódást, mint olyant, először Charles Darwin határozta meg, mint evolúciós alapvetést. Darwin szerint a természetes szelekció a legrátermettebb, leginkább alkalmazkodni képes élőlények szaporodását, fennmaradását és túlélését segíti elő. Darwin még úgy írta le a természetes szelekció hajtóerejét, hogy annak hátterében ismeretlen molekuláris mechanizmusok állnak. Igen ám, csak hogy az azóta eltelt több, mint 100 év genetikai kutatásai és eredményei ezt módosították, finomították. Bizonyos Conrad Waddington fejlődésbiológus igazolta a természetes kiválasztódás tulajdonképpeni lényegét, mely alapjaiban változtatta, rengette meg a darwini elméletet. Ugyanis az ún. "ismeretlen molekuláris mechanizmusok" ismertté váltak. „A környezet közvetlenül meg tudja változtatni a tulajdonságokat, amelyek azután átöröklődnek a következő generációkra” (Jean-Baptiste Lamarck). Ezt alapul véve ismerte föl Waddington a kísérleteinek köszönhetően, hogy azok a változások és tulajdonságok, melyek egyetlen nemzedékben jelen vannak, tovább öröklődnek az utódokba a leszármazási vonalban. Ezt hívják epigenetikának. Mely a gyors változás jelenségének a meghatározása. Az adott környezet közvetlenül képes befolyásolni a tulajdonságokat, a genetikát. A környezeti tényezők befolyásolnak egy csomó epigenetikus mechanizmust, amely szabályozza a DNS működését. Például be- vagy kikapcsolja a gének működését, vagy meghatározza, hogyan fejeződjenek ki a fehérjék – gének termékei – a sejtekben.
Egy adott környezet befolyásolhat bizonyos tulajdonságokat ,melyeket örökölni fognak az utódok is (röghatás).
Az alap értékmérő tulajdonságok azonban mindenütt egyformák lesznek, hiszen az epigenetikai jelenségnek, a természetes kiválasztódásnak köszönhetően a fajta alapgenetikája erőteljesen rögzült.